Ma végre már teljesen jól érzem magam. A lábam egyáltalán nem fáj, újra vígan ugrándozhatok a kertben. A gazdiék elhatározták, hogy a nagy ijedtség után jobban fognak vigyázni rám. Eldöntötték, hogy minden hónapban elvisznek a doktorhoz átnézetni, hogy minden rendben van-e, hiszen én nem tudom megmondani nekik, ha valami bajom van. Az első vizsgálatnál még féltem, de a doki adott egy finom kutya kekszet, és azóta örömmel megyek a rendelőbe, ahol mindjárt belépéskor megkapom a jutalom falatot. Túlestem az első szurin, megszabadultam végre a hasamban mozgó valamiktől is, meg a bőrömön mászkáló, csipdeső, undorító rovaroktól is. Minden nap adnak a gazdiék valami jóízű bogyókat is meg egy nem annyira jóízű folyadékot is, de már megszoktam. Büszkék is rám, mutogatnak mindenkinek, hogy milyen szép, erős kiskutya vagyok. Csak az a baj, - szokták mondani - hogy mindent megrágok, széttépek. A múltkor is elvittem a gazdi papucsát, aztán a csavarhúzóját, amit a szerelésnél egy percre letett. De nem haragszanak, mert idővel ez is elmúlik- legalábbis remélik. A szép, fehér kavicsok, amivel a kerti tó körbe van rakva, pont akkorák, hogy könnyen felkapom őket és kicsit szaladgálok velük. Az egyiket le is nyeltem, mert futás közben megbotlottam. De nem volt semmi baj, mert simán lement.

Folytatjuk

Szép reggel van. Jót aludtam az űj kutyaházamban. Mikor elkezdtem a macskával játszani, éreztem, hogy hirtelen fájdalom nyilallott a bal első lábamba. Nagyot nyüszítve arrébb akartam ugrani, de rá sem tudtam állni. Bánatosan sántikáltam a házamba. Mikor hazajöttek a gazdáék nagyon megijedtek, hogy nem találnak, A nyűszítésre persze rögtön észrevettek. Mikor látták mi történt velem, rögtön hívták az orvost, aki mondta, hogy vigyenek be a rendelőbe, Miután megvizsgált az orvos, azt mondta, hogy meg kell röntgenezni a lábam, nincs-e eltörve.  Kicsit fájt, amikor kaptam egy szurit, de aztán már nem éreztem semmit, mert elaludtam. Mire hazaértünk addigra ébredtem fel. Persze nem hagytak magamra éjszakára, hanem bent aludtam a kandalló mellett. A gazdi éppen azt mesélte a szomszéd bácsinak, hogy milyen szerencsém van, mert nem tört el a lábam, csak elrepedt. Most pár napig még sántikálok, de rövidesen újra szaladgálni fogok. Csak a gyógyszereket nem szeretem, amiket mindennap be kell vennem, hogy gyorsabban összeforrjon a lábam.

Folytatjuk

Kedves Olvasóim

Legyenek vendégeim egy kis szerepcserés játékban:

"Hát ez a gazdi! Most kerültem ide egy hete és még nem vitt el a dokihoz. Pedig tudhatná, hogy a kölykök gyengék, érzékenyek. Ehelyett csak gyömöszölnek, simogatnak. Mindig azt mondják, de szép kövér kiskutyus, pedig csak a hasam nagy. De nem a kövérségtől de nem ám. Én sem tudom mi az ami bennem van, csak azt érzem mintha mozognának a hasamban. Na mindegy biztos így kell lennie. De akkor miért nem hízom, pedig állandóan éhes vagyok. A gyerekek meg folyton puszilgatnak, még akkor is ha előtte a dolgomat végeztem. De hát a kiskutya olyan mint egy plüss állat csak mozog. Pedig hiányoznak a testvéreim, főleg éjszaka, amikor nem játszik velem senki. Ezért aztán sírdogálok, a mamára meg a tesókra gondolok, vajon merre lehetnek? Legalább a szomszéd kiskutyával játszhatnék? de vele valami történt. Olyan vidám volt mostanáig, de 1-2 napja elkezdett hányni meg ment a hasa. Most meg már nem látom sehol! Félek nehogy én is így járjak. Ha tehetném magam indulnék el a dokihoz. Mindegy, majd lesz valami. Csak a gyerekeket sajnálom. Már nagyon megszerettük egymást, biztosan sajnálnának, ha bajom lenne. Már el is neveztek, Marcinak hívnak."

Folytatjuk