A gazdiék és a barátaik együtt szoktak kirándulni. A másik családban is van egy kutya, aki már felnőtt. Mivel most láttuk egymást először, gyakran nézegettem a gazdiékra, hátha segítségre lesz szükségem, ha a másik kutya megtámadna. Szerencsére ö már ivartalanított fiú volt, így semmi támadókedvet nem mutatott. -Milyen szép vagy. -mondta nekem a nagyobb kutya, akit Fülesnek hívtak. -Köszönöm- válaszoltam. - Engem minden hónapban elvisznek a gazdiék a dokihoz ellenőrzésre, hogy szépen fejlődöm-e. Szeretek odajárni, mert mindig finom falatkával fogadnak. Utána megmérnek, áttapogatnak, megnézik az oltási könyvemet, megbeszélik, hogy a következő hónapban mire van szükségem.Téged nem szoktak vinni ellenőrzésre?-kérdeztem Fülest. -Sajnos nem-sóhajtott.-Csak akkor megyünk, ha már baj van. Akkor is inkább kihívják az orvost, nehogy bepiszkoljam a kocsit.  A múltkor is három napig nem volt étvágyam, még játszani sem volt kedvem. Kihívták a dokit, aki mondta, hogy háznál nem tud megvizsgálni, mert ahhoz felszerelés kell. Végre kerítettek egy pokrócot, amivel letakarták a kocsi ülését, igy tiszta maradt. Mikor beértünk a rendelőbe, már alig éltem. Kiderült, hogy fertőzött kullancs csípett meg, attól lettem beteg. -Kullancs? Azt nem ismerem.- válaszoltam. -Ja persze, az a nagy barna, jóízú tabletta, amit a múltkor megettem, az véd meg.-jutott eszembe. -Remélem mindig fognak adni a gazdiék. Nem szeretnék úgy járni mint Füles.

Folytatjuk

A mai napon végre kirándulni mentünk, mert hétvége volt. Szép, napos idő ígérkezett. Mivel most indultunk volna első alkalommal ki az udvarból, a gazdi óvatosságból felhívta a dokit.Megkérdezte, hogy mire figyeljenek oda a bajok elkerülése érdekében. Láttam, hogy sokáig beszélgetnek és papírra írta, amit hallott. Akkor leültek Anyával és végig vették a leírt listát- Három kombinált oltás? -kérdezte Apa. -Megvan. -válaszolt Anya. -Kombinált féreghajtó szívférgesség ellen? -Megvan.- Kullancsok és bolhák elleni 3 hónapos tabletta?- Hopp, azt elfelejtettem! -kiáltott fel Anya,. Rögtön odahívtak és kivették a nagy barna, jóízű tablettát a dobozából. Először megszagoltam, mert még nem láttam ilyet, aztán szépen megettem mert éhes voltam. -Még jó, hogy felhívtam a dokit !- szólt Apa, - Hiába, erre való az állatorvos, hiszen mi honnan tudhatnánk, hogy mik a legújabb módszerek. -mondta Anya. -Aztán meg a mi pénztárcánk bánja, ha beteg lesz Marci, mert a védekezés mindig olcsóbb mint a kezelés.- mondta Apa, aki mindig szereti, ha a dolgok be vannak biztosítva. -Meg az a sok izgalom  se hiányzik, hogy meggyógyul-e. - tette hozzá Ancsa, a nagyobbik gyerek, aki még csak 10 éves, A lista többi részével már nem volt gond. Mikrochip, oltási könyv, póráz, na és a szájkosár, amit szerencsére nem kell felvennem. - És a legfontosabb, hogy mindíg szem előtt legyen, hogy nehogy bekapjon és lenyeljen valamit.- ismételte ai a doki szavait Apa.

Folytajuk

Ma végre már teljesen jól érzem magam. A lábam egyáltalán nem fáj, újra vígan ugrándozhatok a kertben. A gazdiék elhatározták, hogy a nagy ijedtség után jobban fognak vigyázni rám. Eldöntötték, hogy minden hónapban elvisznek a doktorhoz átnézetni, hogy minden rendben van-e, hiszen én nem tudom megmondani nekik, ha valami bajom van. Az első vizsgálatnál még féltem, de a doki adott egy finom kutya kekszet, és azóta örömmel megyek a rendelőbe, ahol mindjárt belépéskor megkapom a jutalom falatot. Túlestem az első szurin, megszabadultam végre a hasamban mozgó valamiktől is, meg a bőrömön mászkáló, csipdeső, undorító rovaroktól is. Minden nap adnak a gazdiék valami jóízű bogyókat is meg egy nem annyira jóízű folyadékot is, de már megszoktam. Büszkék is rám, mutogatnak mindenkinek, hogy milyen szép, erős kiskutya vagyok. Csak az a baj, - szokták mondani - hogy mindent megrágok, széttépek. A múltkor is elvittem a gazdi papucsát, aztán a csavarhúzóját, amit a szerelésnél egy percre letett. De nem haragszanak, mert idővel ez is elmúlik- legalábbis remélik. A szép, fehér kavicsok, amivel a kerti tó körbe van rakva, pont akkorák, hogy könnyen felkapom őket és kicsit szaladgálok velük. Az egyiket le is nyeltem, mert futás közben megbotlottam. De nem volt semmi baj, mert simán lement.

Folytatjuk

Szép reggel van. Jót aludtam az űj kutyaházamban. Mikor elkezdtem a macskával játszani, éreztem, hogy hirtelen fájdalom nyilallott a bal első lábamba. Nagyot nyüszítve arrébb akartam ugrani, de rá sem tudtam állni. Bánatosan sántikáltam a házamba. Mikor hazajöttek a gazdáék nagyon megijedtek, hogy nem találnak, A nyűszítésre persze rögtön észrevettek. Mikor látták mi történt velem, rögtön hívták az orvost, aki mondta, hogy vigyenek be a rendelőbe, Miután megvizsgált az orvos, azt mondta, hogy meg kell röntgenezni a lábam, nincs-e eltörve.  Kicsit fájt, amikor kaptam egy szurit, de aztán már nem éreztem semmit, mert elaludtam. Mire hazaértünk addigra ébredtem fel. Persze nem hagytak magamra éjszakára, hanem bent aludtam a kandalló mellett. A gazdi éppen azt mesélte a szomszéd bácsinak, hogy milyen szerencsém van, mert nem tört el a lábam, csak elrepedt. Most pár napig még sántikálok, de rövidesen újra szaladgálni fogok. Csak a gyógyszereket nem szeretem, amiket mindennap be kell vennem, hogy gyorsabban összeforrjon a lábam.

Folytatjuk